Bizonyára mindenki átélte már, hogy egy társaságban valameilyen beszélgetés során a véleményével egyedül marad. Ilyen esetben nagyon csábító a saját véleményünket a többiek által mondottakhoz igazítani és sok esetben nem is igazán tudjuk képviselni a saját nézőpontunkat. Utólag magunk is csodálkozunk azon, hogy mi történt? Ez a jelenség a pszichológia által is ismert és kutatott.

A konformitás - pszichológiai értelemben - az egyén hajlandóságát vagy készségét jelenti arra, hogy alkalmazkodjon egy csoport normáihoz, elvárásaihoz, illetve viselkedéséhez. Ez azt jelenti, hogy az egyén módosítja vagy igazítja a saját gondolkodási, érzelmi vagy viselkedési mintázatait annak érdekében, hogy illeszkedjen a csoport által elfogadott normákhoz vagy elvárásokhoz. A konformitás különbözé formákban létezik: belső konformitásról akkor beszélünk, amikor az egyén valóban elfogadja a csoport normáit és szabályait. Nem pusztán arról van szó, hogy jól felfogott érdekből a csoport normái szerint cselekszik, hanem valóban azonosul a csoport által közvetített értékekkel. Külső konformitás esetén az egyén nem ért egyet a csoport által diktált értékekkel, de valamilyen külső, "kényszerítő" körülmény hatására azok szerint cselekszik. A konformitásnak számos oka lehet - akár külső vagy belső konformitásról beszélünk -, például a társadalmi elfogadottság iránti vágy, a csoportba való tartozás igénye, a társadalmi normák megerősítése vagy akár a személyes bizonytalanság csökkentése. A konformitás fontos szerepet játszik a társadalmi dinamikákban és a csoportok viselkedésében, számos kísérleti és vizsgálati módszerrel vizsgálják, illetve viszgálták a pszichológiában.

Autokinetikus hatás kísérlet

Az egyik ilyen kísérlet Muzafir Sherif autokinetikus hatás kísérlete. (Az autokinetikus hatás egy optikai illúzió, amely akkor jelentkezik, amikor egy statikus fényforrást nézünk sötétben, és úgy tűnik, mintha a fény valamilyen véletlenszerű módon mozogna - ezt a jelenséget szokták gyakran UFOészlelésnek vélni). Sherif kísérlete során a résztvevőknek egy fix fényforrást kellett nézniük egy egyébként teljesen sötét szobában. A kijelölt idő elteltével meg kellett mondani, hogy a fényforrás mennyivel mozdult el? A trükk az volt, hogy a fényforrás valójában nem mozdult, csak az optikai illúzió miatt tűnt úgy.  A kísérlet igazán érdekes része az volt, hogy Sherif több résztvevőt helyezett együtt a szobába, de csak egyetlen résztvevő volt "valódi", a többieket a kutató bérelte fel. A kísérlet során a "beépített emberek" tudatosan rossz válaszokat adtak arra vonatkozóan, hogy mennyire mozog a fényforrás, ezzel befolyásolva a valódi résztvevő véleményét, illetve válaszait. A később kiértékelésre került eredmények azt mutatták, hogy a valódi résztvevő válaszai sok esetben igazodtak a beépített emberek egyébként hamis válaszaihoz (körülbelül 75%-ban), még abban az esetben is, ha azok nyilvánvalóan helytelenek voltak. Ez a kutatás rávilágított arra, hogy az emberek gyakran hajlamosak követni a többség véleményét vagy cselekedeteit, még akkor is, ha saját észlelésük szerint helytelenek. A kísérlet azt is megmutatta, hogy minél nagyobb volt a csoport, annál nagyobb volt a konformitás mértéke. Azaz minél több hamis, de egy irányba mutató információt adott a csoport, annál nagyobb valószínűséggel csatlakoztak hozzá a résztvevők. Abban az esetben, ha egynél több valódi résztvevő volt a válaszadók között, úgy a valódi résztvevők konformitása jelentősen csökkent. Amennyiben van valaki, aki hasonló véleményen van, mint saját magunk, úgy könnyebb kifejezni a többségtől eltérő álláspontunkat.  

Egyenlő vonalak

Sherifen kívül Solomon Asch is végzett a konformitással kapcsolatos kísérleteket. Asch a kísérletében két képet muatott a résztvevőknek. Az egyik képen egy vonal volt, a másikon pedig három. A résztvevőknek meg kellett mondaniuk, hogy a második képen látható három vonal közül, melyik hossza egyezik meg az első képen látható vonal hosszával.

Ebben a kísérletben is szerepet kaptak a beépített emberek, akik szándékosan helytelen válaszokat adtak. A képpárokat hétfős csoportoknak mutatták be, akik közül hat résztvevő bépített ember volt. A több csoporttal elvégzett kísérlet eredményeinek értelmében a résztvevők körülbelül 2/3-a nem vette át a csoport véleményét viszont a résztvevők maradék 1/3-a igazodott a többségi megállapításokhoz. A válaszadókat még további alcsoportokba lehetett sorolni. A független válaszadók között találhatunk magabiztos (nem engedett a maga igazából), lelkiismeretes furdalásos (kételkedett a saját ítéletében) és individualista ("Nekem mindig igazam van!") személyeket. Ezek a típusok az említett tulajdonságuk miatt nem engedtek a véleményükből. Azon válaszadók között, akik konform módon reagáltak megkülönböztethetünk önmagában bizonytalan (inkább igazodott a többségi véleményhez), kissebrendűségi érzéssel küzdő (nem akart szembenézni azzal, hogy a többségi véleményt képviselők esetlegesen kirekesztik) és "viaszember" (kicsi önbizalom) típusokat.

Gáspár Álmos