Néhány bejegyzéssel ezelőtt szót ejtettem az önismeretről. Ezt a szálat folytatva következik a következő post, amelyben a saját magunkhoz való közeledés egyik lehtséges módját mutatom be.

A komoly elakadások és krízishelyzetek átvészelésében és lehetőséggé fordításában egy jó szakember segítségével biztos sikereket érhetünk el. Mindazonáltal szakember irányítása nélkül is lehetséges önismereti munkát végezni. Sokféle eszköz, illetve mód létezik, melyek segítenek saját magunk megismerésében. Mindegy, hogy melyik útra lépünk, a lényeg ugyan az marad. Minél magasabb fokon vagyunk képesek a tudatosságra, annál jobban leszünk képesek megfigyelni saját magunkat. Egészen egyszerű, hétköznapi módokon is elkezdhetjük a vizsgálódást. Készíthetünk listákat arról, hogy mik a jó és rossz tulajdonságaink. Vezethetünk egyfajta naplót a napunkról, illetve tetteinkről. Jegyezzük fel, hogy a nap során az adott időpontban mit csináltunk, mit gondoltunk és, hogyan éreztük magunkat. Vizsgáljuk meg, hogy a különböző hétköznapi eseményekre, miként reagálunk, és „kössük össze a pontokat”. Képzeljük el, hogyan reagálhattunk volna másképp is és, hogy annak milyen következményei lettek volna. Reflektáljunk a cselekedetinkre és próbáljuk megkeresni a tettek, érzések és érzelmek mögött megbúvó hajtóerőt. 

Johari ablak

Az önismerettel kapcsolatban az egyik széles körben és szívesen alkalmazott modell az ún. Johari ablak, melyet két amerikai szociálpszichológus, Joseph Luft és Harry Ingham alkotta meg 1955-ben. A Johari ablak tulajdonképpen egy négy mezőből álló mátrix, melynek segítségével egy adott személyhez tartozó tudatos és tudattalan személyiségjegyek, illetve viselkedésminták ábrázolhatók.  

Az eredeti kísérlet résztvevői munkatársak voltak. Valamennyi résztvevő egy 56 jelzőből álló listát kapott, melyek közül mindenkinek 5-6 olyan tulajdonságot kellet kiválasztania, amelyek a legjellemzőbbek voltak saját magukra nézve. A kísérlet folytatásában a résztvevők a többi résztvevő jellemző tulajdonságait is ki kellett, hogy válasszák az imént leírt módon. Az így összegyűjtött jelzők, illetve tulajdonságok a kísérlet végeztével elhelyezésre kerültek a Johari-ablakban.

• Aréna: ebben a mezőben olyan tulajdonságok és személyiségjegyek találhatók, melyek saját magunk és mások számára is ismertek.
• Zárt: az „én” számára ismert, ám mások számára ismeretlen területen olyan tulajdonságok találhatók, melyek mások elől rejtve vannak, ám saját magunk tökéletesen tisztában vagyunk velük.
• Vak: a vak zónában azok a tulajdonságaink vannak, melyekkel nem vagyunk tisztában, ám mások számára teljesen egyértelmű a meglétük. Megfelelő visszajelzés segítségével a vak zónában található elemek átkerülhetnek az arénába, vagy bizonyos körülmények között a zárt zónába is.
• Sötét: ezen a területen olyan személyiségjegyek és tulajdonságok találhatók, melyek nem csak mások, hanem saját magunk előtt is rejtve maradnak. Ezt a területet a legtöbb esetben egy nagyon elmélyült, szakember által vezetett önismereti munka segítségével lehet felfedezni.

A Johari-ablak célja, hogy egy térképet kapjunk saját magunkról, melyen megjelenik a saját énképünk és a mások rólunk kialakított képe is. Önismereti szempontból is hasznosak ezek az információk. Amennyiben sikerül a saját magunk által ismert terület nagyságát növelni - és ezzel együtt az ismeretlen terület nagyságát mérsékelni - úgy elmondhatjuk, hogy az önismeretünk, fejlődött, egy lépéssel közelebb kerültünk saját magunkhoz.